Sokat foglalkoztatott ez a karaktertéma, mivel állandó költöztető vagyok, és sikerült belefutnom több karaktereltűnésbe, amiket más-más módszerrel lehet orvosolni.
Leírom nektek összefoglalva az én eseteim, hogy ne kelljen hosszasan innen-onnan ötleteket lesnetek, és próbálkoznotok velük. Én ezekkel javítani tudtam a problémáim!
Első eset a freeweb.hu portálján történt, amikor új rendszert indítottak. Feltelepítettem az alapokat, ami már telepítés után nem jelenítette meg a hosszú ékezetes karaktereim. Hosszas bogarászás után a fórumban a következő használható megoldást találtam, Korcsii és gaspargyusza írásaiban:
dbquery("set names 'latin1'");
dbquery("set character set 'latin1'");
vagy
dbquery("set names 'latin2'");
dbquery("set character set 'latin2'");
Nem tudom már melyik használt, mert aztán el kellett költöznöm az új rendszer nemtetszése miatt.
És ekkor jött a következő problémám, aminek megoldására csak hosszas szenvedés után jöttem rá. Valahol egyszer olvastam hasonlót - ha jól emlékszem Hyperkolyok írásában -, de nem vagyok benne biztos, mert azóta sem találtam ilyesmi témát.
Szóval, vettem egy tárhelyet, feltelepítettem az alapot. Rendesen működött is, ott volt mindenféle karakterem. Miután az előző mentésem feltöltöttem, minden ékezetes hosszú magánhangzó "?"-é változott. Itt már nem segített az előző megoldás, és hiába állítgattam az adatbázisban latin1, latin2-t, akkor is a mentés feltöltése után kérdőjelek fogadtak csak.
Ekkor jutott ez a foszlány az eszembe, hogy én olvastam valami olyat, hogy a mentésbe (.sql) írjam át a latin2_hungarian_ci-t. Megnyitottam, de látva, hogy kb 250 ilyen van, nem volt kedvem nekiállni egyesével. Letöltöttem a Notepad++ -t, és cserével a latin2_hungarian_ci -t utf8_general_ci -re, majd UTÁNA a sima latin2 -ket utf8 -ra cseréltem. És láss csodát, mentés feltöltése, és minden karakterem megvan!
Remélem segítettem ezzel a költözőknek, karakterproblémával küzködőknek! Ha újabb ötletek vannak, lehetne ide írni azt, és akkor egy helyen lenne minden!
Az a 2 sor megmentette az életem, ISTEN vagy, áldom a neved, amíg élek!!!
Engem meglincseltek volna, ha nem OK az oldalam, ráadásul phpban, sql-ben egy nagy nulla vagyok
Sajnos a newhostingnál nem tudtam ezzel a módszerrel kijavítani a hibát, de beszéltem egy adatbázis programozóval. A hiba nem jött volna létre ha mentésnél már az uft8 kódolással lett volna mentve.
Sajnos a mentés tők csinálták az eredeti szerveren lévőt meg megszüntették így nem tudtam helyesen lementeni. Így maradt a következő megoldás:Feltölteni egy régebbi általam elmentett adatbázist.
Másik lehetőség: A az adatbázis programozó felvilágosított hogy létezik erre egy szoftver ami a hibákat kijavítja betűnként kicseréli a hibás karaktereket, viszont ez nekem 8 e forintba fog kerülni.
Mondanom sem kell hogy én az első megoldást választottam, igaz így az adatbázis veszteséget szenedet.
Mi ebből a tanulság?
Menteni menteni menteni, de de nem csak az adatbázist, hanem a Htdocs mappát is.
nekem bazi nagy adatok vannak és ezért nem töltötte fel egy itthonról átköltöztetett oldalamat usába.
Ahol probléma volt, ott egyenként írtam át, a magyarországi szerverröl lementett adatbázisban a latin1-et latin2-re és azt töltöttem fel sql-ben. Lassú munka, sokáig tart, nagy türelem kell hozzá, de sehogy máshogy nem sikerült összehozni.... pedig mindent kipróbáltam, amit itt és a fórumban írtatok.
Én lehet, hogy fizettem volna inkább 8kát érte
Nekem akkor szokott ez lenni mikor phpadminba tallózom be a sql fájlt.
Aztán mikor már abba sikerült akkor bemegyek az oldalamon az adminisztrációs menübe aztán az adatbázisba és ott is betallózom mégegyszer, és úgy már a nagyja kivan javítva
Sziasztok!
Én ki próbáltam azt fent írtakat mind de sajnos továbbra is ?? jelek vannak :S
Viszont a 3. féle leírás csere és fellülírés nekem itt csak latin2 volt amit utf8-ra tudtam cserélni latin2_hungarian_ci vagy latin1_hungarian_ci nem volt. semmi ilyen :S
Sziasztok én is 1 problémával küzködünk
Én nem mentést raktam fel, hanem alapoktól csináltunk 1 oldalt és ott az a furaság állt elő, hogyha panelbe írok 1 szöveget az ékezet hibásan ? jelenik meg, ám máshol az oldalon nincs ilyen problémánk!
Felraktam 1 német nyelvü chatet és abba is ez a gond.
A leírtakat nem tudom ki merjük e próbálni, nem e kavar meg máshol?
Választ előre is köszönöm
Üdvözlünk a Hivatalos Magyar nyelvű PHP-Fusion support honlapon.
Belépés
A PHP-Fusion egy nyílt forráskódú tartalom kezelő rendszer (CMS) ami PHP-ben íródott.
Az oldal tartalmát MySQL adatbázisban tárolja, és tartalmaz egy egyszerű, mindenre kiterjedő adminisztrációs rendszert.
Sok beépített funkciót tartalmaz (pl: fórum, szavazás, üzenőfal), és kiegészítőkkel még tovább bővíthető.
A kiegészítők support oldalakról tölthetők le (általában egy ingyenes regisztráció majd bejelentkezés után - ahogyan ezen az oldalon is).
Bejelentkezés
Nem vagy regisztrálva? Regisztrálj!
Ha regisztrálsz az oldalra akkor teljes hozzáférést kapsz az oldal egyéb részeihez. A regisztráció teljesen ingyenes!
Cookie Control - PHP-Fusion - Hungary weboldal néhány funkciója sütiket helyez el a számítógépeden. [A sütik használatáról itt olvashatsz].
Kattints a Sütik engedélyezése gombra, ha elfogadod a sütik használatát.
Hamár az elözö két dologban nem hajlando segitteni senkiakkor azt mondjátok el hogy hogyan tudom ugy telepitteni a 7.01.06 verziot a v7.00.07 verziora ugy hogy a felhasználok ne vesszenek el
- 2010. július 31. 15:46:40
- 2010. október 13. 11:04:20
- 2010. december 10. 21:35:53
- 2011. január 01. 12:29:37
- 2011. február 08. 15:02:04
- 2011. április 17. 21:57:05
- 2011. augusztus 13. 12:24:48
- 2012. június 28. 11:44:07
- 2013. május 07. 17:00:52